Ön még nem választott települést!
Kérjük, válassz települést!
vagy

Márciustól újra megnyitjuk a Vidanet CivilekNet Programot!

2014-02-27

2014. március elsejétől folyamatosan, egész évben várjuk civil szervezetek, alapítványok, egyesületek jelentkezését a Vidanet CivilekNet Programra, amely keretében egy éves ingyenes internet-elérésre lehet pályázni.

A 2013 tavaszán életre hívott programunk lényege, hogy társadalmilag hasznos munkát végző civil szervezeteket támogatunk ingyenes internetelérés biztosításával. A kezdeményezés keretében már eddig is számos alapítványnak - például magukra maradt embereknek tartós segítséget nyújtó, a kultúra, a mozgás és természet szeretetére és tiszteletére nevelő vagy éppen gyermekek és fiatalok ismereteinek bővítésében szerepet játszó szervezetnek - segítettünk.

A pályázat tavalyi sikere arra ösztönöz bennünket, hogy idén határidő-megkötés nélkül indítsuk el a civil szervezeteket támogató felhívásunkat. Így tehát egész évben várjuk olyan szervezetek jelentkezését, akik az elmúlt két évben az oktatás, a kultúra, az egészségügy, a sport vagy a környezetvédelem témaköreiben hasznos tevékenységeket folytattak, és lehetőség szerint szolgáltatási területünkön működnek. (A szolgáltatási területünkön kívül eső szervezeteknek nyertes pályázat esetén mobilinternet-előfizetést tudunk biztosítani.)

A támogatás minden nyertes számára tartalmazza a vételi hely díjmentes kiépítését, valamint egy 10/1Mbit sávszélességű internet-hozzáférést 12 hónapos időtartamra, díjmentesen.

A pályázatokat a beékezéstől számított egy hónapon belül bíráljuk el, és a leadott anyagban megjelölt e-mail címre értesítést küldünk az értékelés eredményéről.

A pályázathoz szükséges és hasznos dokumentumok:

A 2013 tavaszán és őszén támogatott szervezetekről honlapunk Társadalmi felelősségvállalás menüjében olvashatnak.